Menü Bezárás

Alkotóházak_Mártélyi Alkotóház

Mártélyi Alkotóház

Mártélyi Alkotóház a felújítás után
A Mártélyi Alkotóházat 1957-ben alapították a hódmezővásárhelyi alkotóház „filiáléjaként”. Az épületet a mártélyi tanács építtette, majd átadta a Képzőművészeti Alapnak, mely a rendszerváltásig alkotóházként működtette. Mai tulajdonosa, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. az épületet teljesen felújíttatta, így 2015 óta ismét birtokba vehetik a művészek, akik a MANK Magyar Mecénás Programján (MPP) keresztül jelentős támogatással, önköltségi áron, a teljes ár 40 %-ért vehetik igénybe.

Az épület a Tisza egy holtágának a partján található, Ópusztaszer közelében. Öt apartmanban fogadja a kikapcsolódásra és nyugodt alkotómunkára vágyó művészeket. A kétágyas, erkélyes szobák a tiszai holtágra néznek. Minden szobához fürdőszoba tartozik, az apartmanokhoz pedig egy közös nappali és egy konyha. Az Alkotóház május közepétől október közepéig üzemel, olyankor azonban a művészek és a művészet paradicsoma.

Mártély egykor számos művésznek volt kedvelt tartózkodási helye, vagy otthona. Itt lakott Tornyai János, Frank Frigyes és Endre Béla, képzőművészetünk jeles alkotói, a Tisza-parti táj szépségének, Mártély és a környék történelmi levegőjének és az itt élő embereknek hű megörökítői. Emléküket márványtábla őrzi az emlékdombon. S ugyancsak itt építkezett Makovecz Imre és Csete György építész is.

Vásárhely mellett a mártélyi művészeti életnek is fontos szerepe volt az alföldi művészet mindenkori alakulásában, s így lesz ez az elkövetkezendő időszakban is. A Mártélyi Alkotóházzal kapcsolatos legfontosabb célkitűzés ugyanis az, hogy az elkövetkező években szervesen bekapcsolódjon az alföldi képzőművészeti életbe.

Facebook