Menü Bezárás

Symposion akadémia

Symposion akadémia

A Symposion Akadémia útjára indítja a MESTER-MŰ-HELY elnevezésű szabadidős tanulási, képzési, ismeretbővítő és kreativitásfejlesztő programsorozatát. Programjain és rendezvényein az óvodás korúaktól a cselekvőképes idős korig valamennyi életkorú jelentkező kielégítheti egyéni érdeklődését, személyes tudás- és alkotásvágyát, részt vehet új ismereteket adó, vagy a meglévő tudását bővítő, általános és speciális alkotói-, gyakorlati és elméleti kurzusokon, szabadidős és nyári táborokban, valamint folyamatosan lehetővé teszi, hogy a résztvevők a kedvenc tevékenységüket hasonló érdeklődésűek körében, mesterektől, és egymástól tanulva végezzék.

A MESTER-MŰ-HELY sokféle terepet kínál a tehetséggondozásra, és rendszeres alkalmat teremt a személyiség kiteljesítésére, rejtett képességek felismerésére és kiművelésére, az önképzésre, a továbbtanulásra való felkészülésre, új szakmák alapjainak az elsajátítására, új ismeretek megszerzésére.

A MESTER-MŰ-HELY új tudás, új szakmai alapok, új alkotások, új innovációk születésének és új élmények megélésének a helye. A résztvevők itt mesterektől tanulnak, és hasznosítható tudást szereznek.

A MESTER-MŰ-HELY célja, hogy javítsa a tanulás, a tehetséggondozás, a személyiség- és kompetencia fejlesztés helyi feltételeit és lehetőségeit. Módszertani ötleteket, segédanyagokat és segítséget kínál a formális oktatásban tevékenykedő rajz- és vizuális művészetoktató pedagógusok számára. Szolgáltatásaival javítani kívánja a régióban a rekreációs szolgáltatások versenyképességét. Környezettudatos szemléletet terjeszt, és növelni kívánja a térség, valamint az együttműködő községek regionális szerepét.

Jelentkezz még ma, hogy ne maradj le!

Életképek

Textil