Barcsi Nemzetközi Művésztelep
Az alapítás éve: 1991
Fenntartó és működtető: Alapítvány a Barcsi Nemzetközi Művésztelepért
Helyszín: Dózsa György út 78.
Művésztelep vezető: Halmos Klára
Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Toldi M. u. 7.
Tel: +36-20-983 9685
E-mail: [email protected]
Szakmai vezető: Vörös András
Tel.: +36-20-936 7316
Honlapcím: www.barcsart.hu
A Barcsi Művésztelep 1989-ben Kaposváron alakult meg. A következő évben Misch Ádám festőművész lett a művésztelep vezetője. 1991-ben az alkotótelep Barcsra költözött. Működését, míg meg nem szüntették az intézményt, a Somogy Megyei Művelődési Központ (SMK) támogatta, mely stabil infrastrukturális hátteret biztosított az alkotómunkához. Kezdetben a Dráva-Völgye Középiskolában dolgoztak a művészek. A művészeti vezetésben az első évtől fogva részt vett az 1990-ben alakult Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület, mely 1997-ben a Somogy Megyei Művelődési Központ és Barcs Város Önkormányzata támogatásával létrehozta alapítványát – „Alapítvány a Barcsi Nemzetközi Művésztelepért” -, hogy több lábon álljon a művésztelep. Az alkotómunka új helyszíne 2014-ig a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium és Kollégiuma lett. 2014-ben új helyszínt kellett keresni. Előbb Petörke-Bárdudvarnok, majd 2015-ben Petörke-Szenna fogadta be a „Hagyomány és Kreativitás” címmel megrendezett sokszorosító grafikai szimpóziumot. 2016-ban az alkotótelep visszatért Barcsra és a Móricz Zsigmond Művelődési Központban rendezte be a műhelyeit.
A Barcsi Nemzetközi Művésztelep fenntartásáról és a működési költségek előteremtéséről az SMK megszüntetése (2007), majd Barcs város támogatásának a megszűnése (2010) óta az Alapítvány gondoskodik pályázati támogatásokból. Az Alapítványnak nincs „alkotóháza”, a telephelyén, Zselickislakon csak a művésztelepi gyűjteményét és a művésztelep műhelyeinek a gépparkját tárolja.
A gyűjtemény kezelésén és a géppark tárolásán, valamint karbantartásán túl, az Alapítvány széles kapcsolatot tart fenn művészekkel, művészeti intézményekkel és szervezetekkel, hazai és külföldi művésztelepekkel, valamint helyi és más civil szervezetekkel és a testvérvárosokkal. Célja e kapcsolatok ápolása és erősítése, tapasztalatcsere és sokoldalú együttműködés, tehetségkutatás s szakmai önképzés.
A művésztelep résztvevőit az Alapítvány szervezi. A testvérvárosokon kívül más országokból is fogad művészeket, és magyar művészeket delegál külföldi tanulmányútra. Jó kapcsolatot tart fenn a Pécsi Galériával, a Kolozsvári Művészeti Múzeummal, a Nagyváradi Körös-vidéki Művészeti Múzeummal és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeummal. Az országos művészeti szervezetek közül a MKITSZ-tagságán keresztül, továbbá a Symposion Alapítvánnyal és a Symposion Társasággal együttműködve biztosítja a helyét és szakmai tevékenysége megismertetését.
A művésztelep nemzetközi jellegénél és nyitottságánál fogva bármely országból fogad alkotókat, így pl. Ausztriából, Angliából, Hollandiából, Lengyelországból, a határon túli Nagyváradról, Kolozsvárról (Erdélyből, Romániából) és Dunaszerdahelyről (Szlovákiából) is érkeztek már művészek. Az utóbbi években az Alapítvány egyre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatási hasznosításra, a Kaposvári Egyetem és a Zichy Mihály Képzőművészeti Szakközépiskola ötödéveseinek a művésztelepi munkába való bevonására. Ők is részt vehetnek a szimpóziumon. A hallgatók számára különösen ösztönző, hogy a tanáraiktól és a többi művésztől közvetlenül tanulhatnak, sokféle nézőpontot képviselő művészt ismerhetnek meg, és nyomon követhetik magas színvonalú alkotásaik születését.
A Barcsi Nemzetközi Művésztelep gyűjteménye a résztvevő művészek felajánlott alkotásaiból jött létre, és folyamatosan gyarapodik. Az Alapítvány kiállításokat szervez belőlük, emellett dokumentálja a művésztelepen folyó alkotómunkát, a művésztelep rendezvényeit és a gyűjteménybe került alkotásokat.
A művésztelepen főleg festmények és grafikák születnek. A grafikai műhelyben rézkarc, szitanyomat, számítógépes grafika, festészeti és vegyes technikájú munkák készítésére van lehetőség. Valamennyi műhelyben művészek a műhelyvezetők. A művésztelep szakmai programja és rendezvényei, valamint eredményei az Alapítvány honlapján is elérhetők.