Menü Bezárás

Lácacsékei Művésztelep

LÁCACSÉKEI MŰVÉSZTELEP

LÁCACSÉKEI MŰVÉSZTELEP

Az alapítás éve: 2016
Fenntartó és működtető: Lácacséke Község Önkormányzata
Székhely: 3967 Lácacséke, Fő utca 19.
Helyszín: 3967 Lácacséke, Fő utca 41.
Művésztelep vezető: Éles Bulcsú grafikusművész
Levelezési cím: 4026 Debrecen, Darabos utca 12. IX/50.
Telefon: +36-30-547 3185
E- mail: [email protected]

Lácacsékei Művésztelep, 2018
Új alkotások a művésztelepen, 2018

Záró kiállítás a Lácacsékei Művésztelepen 2017-ben
Lácacséke az ország egyik legkisebb települése, mely művészteleppel rendelkezik. A 300 lakost számláló borsodi falu képzőművészeti alkotótelepét 2016-ban Fedor László polgármester alapította az alpolgármester kezdeményezésére. Fő támogatója az önkormányzat, valamint magánszemélyek a környező (határon innen és túli) településekről. A művésztelep több alkalommal sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál is.
A művésztelep vezetője Éles Bulcsú debreceni grafikus. Meghívására már az indulásnál olyan művészek vettek részt a munkában, mint Breznay András, vagy az azóta elhunyt Burai István, és Munkácsy-díjasok is (Móder Rezső, Olajos György) csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A Lácacsékei Művésztelep évente 5-6 résztvevővel működik. A művészek számára még egy alkalommal adott a lehetőség, hogy itt dolgozzanak, azaz egyszer visszatérhetnek. Általában olyan hivatásos képzőművészek érkeznek ide, akik életvitelszerűen alkotnak, rendszeresen szerepelnek az országos seregszemléken és a MAOE tagjai. Újításként 2019-ben a legutóbbi Miskolci Téli Tárlat különdíjasa, egy egyetemi hallgató is meghívást kap a részvételre.
A művésztelepi alkotómunka kötetlen, nincsenek előre meghatározott témák. Mindenki azt alkot, ami művészként éppen foglalkoztatja. Az eddigi munkák azt mutatják, hogy a résztvevőket főleg az ember külső és belső világa, az arc, a test és a táj vagy az organikus világ foglalkoztatja, és természetes számukra a művészeti hagyományokhoz való kapcsolódás. Lácacsékén nincs olyan kizárólagos stílustörekvés sem, amit követni kellene, de a gyűjteményben egyelőre az expresszív hangvételű nonfiguratív művek dominálnak, de egyes meghívottak esetében (pl. Burai István, Móder Rezső, Olajos György) magánmitológiáról is beszélhetünk, és az absztrakt törekvések mellett jelen van a látványelvű festészet és a lírai felfogású grafika is.
A festészet, a rajz és a grafika nagyjából azonos aránya és egyenrangú kezelése, valamint a hagyományos médiumhasználat sokfélesége jellemzi a gyűjteményt (akvarell, olajfestés, ceruzarajz, tusfestés, szitanyomás, mozgáslenyomatok, montázs, különféle vegyes technikák stb.) is, melybe évente két munkát ajánlanak fel a résztvevők. Közülük az egyiket minden meghívott magával hozza (ez lehet korábban készített, a művésztelepi alkotástól eltérő jellegű mű is), a másik pedig a helyszínen készült munkák közül kerül kiválasztásra. Így idővel átfogóbb, összetettebb lesz a gyűjtemény és az alkotókat is jobban reprezentálja.
A művésztelep 10 napos, évente egyszer júliusban vagy augusztusban kerül megrendezésre. A résztvevők az egykori Bőrdíszmű Üzem épületében kialakított vendégházban kapnak szállást és teljes ellátását. A frissen felújított épület szépen rendezett, zárt udvarán, valamint egy közös műteremnek használt helyiségben nyugodt körülmények között dolgozhatnak. A telep önálló grafikai műhellyel nem rendelkezik.
A Lácacsékei Művésztelep eddigi résztvevői: Breznay András (2016, 2018), Burai István (2016), Éles Bulcsú (2016-2018), Gáspár Gyula (2016, 2017), Ghyczy György (2018), Laczkó Andrea (2016, 2017), Móder Rezső (2017), Olajos György (2018), Siska-Szabó Hajnalka (2018), Székely Géza (2018), Szente-Szabó Ákos (2017), Várhelyi Tímea (2016) és Zsadányi Zsolt (2018).
A művésztelep szervezője és a művészeti vezetők a kezdetektől tudatosan törekednek arra, hogy jó kapcsolatot építsenek más alkotótelepekkel. A program szerves része, hogy meglátogatnak, vagy vendégségbe hívnak egy-egy művésztelepet. Így került közvetlen kapcsolatba a Lácacsékei Művésztelep a Vámospércsi Művészteleppel és a sárospataki Urbán György Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskola és Ifjúsági Művészteleppel is.
A művésztelepi munka minden évben kiállítással zárul, melynek helyszíne a helyi Közösségi Házban kialakított galéria. A záró kiállítás alkalmat teremt a társművészetek bevonására. A lakossággal való közvetlen kapcsolattartásra nem ez az egyedüli példa: a Közösségi Házban a résztvevőket önálló kiállításon is bemutatják, melynek sorát már megkezdték.
A művésztelep számára a helyi közösséggel kialakult jó kapcsolaton túl, az is nagyon fontos, hogy a környéken és távolabb, az ország más területein, sőt a szomszédos országban is minél többen tudjanak a tevékenységéről, eredményeiről és minél jobban ismerjék a gyűjteményüket. A művésztelep rövid fennállása óta több városban rendezett már a gyűjteményéből kiállításokat. Debrecenben a Csokonai Vizuális Műhely Galériában és az Újkerti Közösségi Házban, Kolozsváron az Apáczai Galériában, Sátoraljaújhelyen a Kossuth Lajos Művelődési Központhoz tartozó Zempléni Galériában, és Budapesten, a Bartók 1 Galériában.

Művek
Publikációk
Résztvevő művészek